Sunday, September 25, 2016
Igazándiból nem hiszek a véletlenekben, mert egyszerűen képtelenség, hogy létezzen. Van, hogy azt hallom az emberektől, a szerencse az véletlenek sokaságából áll össze. Az a helyzet, hogy nem vagyok sok istenhívő, a rómaiak vallását nem érzem a magaménak, így nyílván Fortunát se ismerem el. És itt le is zárul, hogy miért nem hiszek a szerencsében és a véletlenekben. Bár néhanapján elhagyja a számat az istennő neve, de attól még nem változtat a tényeken. Mindkettőnek ő az istene. Ez pedig sok mindent megmagyaráz. Régebben olvastam, hogy sok minden saját magunkon múlik, valamennyire az önbizalmunkon és a gondolatainkon. Ha elhiszem, hogy például megnyerem ezt az idióta versenyt, elképzelem, hogy mit kapok érte cserébe, akkor bevonzom, felkészítem magamat az eshetőségre. Ez csak egy példa volt, de nyílván nem szeretném megnyerni.
Ez az egész csak onnan jutott eszembe, hogy a telefonom rezegni kezdett, pár perccel azután, hogy Castiel és Lysander levonultak a színpadról. Amíg Sue felzarándokolt, mint következő fellépő, addig én rezzenéstelenül néztem a két üzenetet, amit majdnem hogy, ugyanabban a pillanatban kaptam, más – más személyektől. Az egyik rövid, de lényegre törő volt, Shanda megkérdezte, hogy ráérek – e most, mert szeretne beszélni velem. Némi gondolkodás után válaszoltam, hogy pár perc és hívom. Ő rá nem igen haragudtam, mivel mióta középiskolások lettünk, azóta nem volt napi vagy heti kommunikáció köztünk, akkor beszéltünk, amikor valamelyikünknek eszébe jutott. De anya üzenete... azon felhúztam magam. Semmi bevezetés vagy valami, bocsánatkérés, magyarázkodás... egyszerűen figyelmen kívül hagyta a történteket! Van egy olyan érzésem, hogy észre se vette, hogy én most beduzzogtam rá. Azt is eltudom képzelni, hogy egyáltalán nem érzi magát hibásnak.
- Neked is küldött üzenetet anya? – Persze a bátyám nem ismerte a magánüzenetek fogalmát, így természetesnek gondolta, hogy megnézheti. Vetettem rá egy haragos pillantást, majd lemondóan sóhajtottam. Ezek szerint nem csak velem kell holnap beszélnie. Erős gyanú: el lesz cseszve a szombat délelőttöm. Nincs kedvem találkozni vele és azzal az izével... bocsánat... a barátjával. Tudom, hogy Kyle apja meg minden, de még ő is veszélynek ítélte meg! Haragszom anyára, de Mr. Lewis – re még jobban. Nem létezik, hogy valamit ennyire tönkretegyen és darabjaira zúzzon valaki, ha ő képes rá, akkor először megtapsolom, majd pofán verem. Végtére is a családomról van szó, nem hagyhatom egy szó nélkül, hogy széthulljon!
- Neked mit írt? – Csúsztattam a zsebembe a készüléket, eldöntve, hogy nem felejtem el felhívni a lányt. Legalábbis nagyon reménykedtem az elhatározásomban. De a pár perc egészen biztos dugába fog dőlni, ugyanis ahogy felpillantottam a fiúra, nagyon nem tetszett az arckifejezése. Ösztönösen telepedett rám az a bizonyos rossz érzés. Itt valami nagyon nincs rendben. Történt valami... valami nagyon rossz... amiről nem tudok.
- Nekem semmit, én még ott lakom a házban, de ti ketten szépen elhúztatok. Lehet, hogy nincs a helyzet magaslatán, kicsit szétesett, de nem viseli valami jól, hogy mindkét lánya fogta magát és elment. Az sincs az ínyére, hogy Yui apához cuccolt át. Számomra ez egy rejtély, min tudtatok annyira összeveszni anyával, hogy már a jelenlétét se bírjátok elviselni?
Felvontam a szemöldökömet, majd amikor szóra nyitottam a számat, Sue abban a pillanatban énekelte azt az igen helyzethez illő sort, hogy mindenki bekaphatja. Fejemmel a színpad felé biccentettem, majd a saját szavaimmal élve folytattam.
- Tudod mit? Menj haza és tanulgasd szépen a rendi országgyűlés kialakulását. – Vontam össze bosszúsan a szemöldökömet. Egy ilyen fontos dologról lemaradtam! Hát hallottatok már ilyet? Nem voltak hajlandóak beavatni abba, hogy Yui is lelépett, méghozzá apához! Most már kifejezetten utálom Mr. Lewis – t.
- Nincs ilyen tételem, hál’ istennek. – Hogy én mennyit szívtam azzal a tétellel, az szóban el nem mondható. Hülye kistanár tanította, ráadásul nagyon bénán is. A legszívesebben más szót használtam volna, de azt hiszem, megint kezdek átesni a ló másik oldalára. Még most se értem igazán, hogy mi történt, mikor vagy valami, csak arra emlékszem, hogy 1215 – ben kiadták a Magna charta – t.
Szerintem rajtam kívül nem sokan gondolkoztak kilencedikes érettségi tételeken, de ki tudja. Az egyik évfolyamtársam olyan magasztos gondolattal igyekezett haza, hogy Aragóniai Katalin, VIII. Henrik felesége, rokoni kapcsolatban áll – e Aragóniai Beatrix – al, Mátyás király második nejével. Nagyon választ szeretett volna rá kapni. Nos... mindenkit más hoz lázba. Ha őt ez érdekelte, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem? Én is gondolkodom faszságokon, az emberek többsége pedig már nem is néz rám ferde szemekkel. Megszoksz vagy megszöksz, életigazság vagy mi a túró.
Igazság szerint egy idő után feltűnt, hogy túl nagy a csend a teremben. Sue se énekelt, a zsűri is kussolt, sőt még a tömeg is döbbenten meredt a színpad felé. Lemaradtam volna valamiről? Mindenki úgy bámulta a barátnőmet, mintha Szent Mária képében újjá éledt volna. Nem a világ hetedik csodáját hajtotta végre, csak elénekelt egy rohadt, magyar számot, amiben a kelleténél több káromkodás fordult elő. Lehet, hogy ez volt a probléma. A csönd forrása. Esküszöm, még egy tücsök is ciripelt! Óvatosan körbepillantottam, de szinte azonnal elfordítottam a tekintetemet, amikor megláttam, ahogy Scarlett undorítóan nyálasan átöleli Kyle – t. Egyáltalán nem segített az egómon az enyelgésük. Ők már felnőttek, csinálják diszkrétebben. Nem mintha valami szűzpicsa lettem volna, hogy folyton pasi után vágyódom, de valljuk be... szükségem volt arra, hogy valaki szeressen. Talán ez volt az én drogom. Azt akartam, hogy szeressenek mindegy milyen áron. A széjjelkaszabolt lelkemnek balzsam lett volna az az egy szó is, hogy hülye. Persze a hozzátartozó hang barátságosan és lágyan csendülne, ezzel kifejezve, hogy nem bántószándékkal mondta. Most már biztos, hogy szükségem van arra a pszichológusra. Valakivel beszélnem kell erről, aki segíteni is tud vagy megoldást kínálni. Legfőbbképpen egy olyan valaki, aki nem csesz le, hogy már megint elkúrtam mindent!
Ha valaki kurva gyorsan nem szólal meg, fejen dobom a nyanyát! – Körülbelül erről árulkodott Sue testhelyzete. Tény, nem szerette a csöndet és a feszült helyzeteket, de ezzel szerintem más is így volt. Iris a helyében már rég leájult volna a színpadról. Senki se hibáztatta, bár jobban örülnék, ha a mikrofon a kezében maradna, Rachel már ellőtte azt a poént. Nem tudom, hogy Castiel gondolatolvasó volt – e vagy nem, de ő törte meg a jeget. Nevetni kezdett és előregörnyedve tapsolt és nagyokat hahotázott. Minden benne volt ebben: szeretet, barátságosság, ugyanakkor rosszakart és gúny. Pofátlanul kiröhögte, mert tudta, hogy úgy is jobbak voltak a lánynál és esélye sincs a győzelemre. Maximum hátulról.
- Nagyon ismerős vagy nekem... – Folytatta hirtelen az újdonsült kémiatanárunk, mire felvontam a szemöldökömet. Csodálkoznék azon, ha kitalálná a lány nevét. Sohase figyelt oda a fia barátaira, mélyen állította, hogy átmenetiek és majd lesznek újak. Engem megjegyzett, mert utált. Azt mondta hátráltatom, és csak leláncolom Kyle érzéseit, nem hagyom érvényesülni. Nem hagyom élni!
- Nem is tudom... lehet, onnan vagyok ismerős, hogy négy évig a fiad osztálytársa voltam, öt évig a barátja és már tíz éve a csaja legjobb barátnője! – Sue nem zavartatta magát, simán letegezte a férfit, bár joggal állíthatom, hogy nem engedte meg, sőt megtiltotta Werner Leo! Milyen kis bátor a BFF – em. Ahogy sejtettem, a tanár úr vállai megfeszültek és bár az arcát nem láthattam, de már az elképzelés is megért egy mosolyt. Imádlak Sue! De ez az este után tuti létrehozok egy mini zen kertet és azt fogom gondozgatni. Csupa témába nem illő gondolat. Szuper, úgy tűnik, ma elememben vagyok. Sue végül mellém ugrált és boldog volt attól a tíz ponttól, amit kapott. Kevesebbre számítottam, úgyhogy elismerően megveregettem a vállát. Közben igyekeztem figyelmen kívül hagyni Alexy vizslató tekintetét. Mióta megkaptam az SMS – eket egészen érdekesen tanulmányozott. Basszus! Megígértem annak a hülyének, hogy felhívom!
- Mi a franc tartott eddig neked, Emo?! – Üvöltötte pár perccel később a készülékbe a lány, mire eltartottam a fülemtől. Behúzódtam az öltözőbe és arra felkészülve, hogy tízszer, ha nem húszszor, de bocsánatot kell kérnem.
- Bo.... Emo? – Ennyit a sajnálkozásról. Mert nem tetszett ez a becenév. Túl depressziós és hogy is fogalmazzak... copy volt. Másrészt eszembe juttatta a tavalyi nyaramat. Hideg borzongás futott végig a gerincemen és éreztem, hogy egyre jobban elveszítem a fejemet. Még a lábaimból is kifutott a vér, így erőtlenül rogytam le az egyik padra.
- Ja, Sue mindig így hívott téged általánosban. – Újabb infó, amiről jó tudnom. Vagy inkább jobb lett volna a létezéséről se hallanom. Mert ezek után fix, hogy most én verek szét egy gitárt, de a vörös hajú lány fején. – De nem ezért kértelek, hogy hívj vissza!
- Akkor meg?
- A sulitokban van spanyol szak? – Tudakolta, a hangja pedig komolyan csengett. Ha nem tudná... ez nem egy spanyol tagozatos gimnázium. Két osztálytípus van, az egyik az általános, a másik pedig az angol.
- Nincs. – Egyáltalán mi a francnak kell ennek a lánynak spanyol szak? Olasz tagozatos gimnáziumba jár, hahó! Talán át akar iratkozni ide? Kétlem, túl messze van innen. És túlságosan is közel lenne Sue – hoz, ami nem jelent túl sok jót annak fényében, hogy mostanában nem jönnek ki valami jól. Hetedik után egészen összemelegedtek és azt hiszem ez egészen most félévig tartott. Shanda – nak és nekem is megvan a véleményünk, nem kell mindenkinek tudnia. – Mert?
- Az a köcsög folyton azzal jön, hogy a csaja a ti sulitokba jár, hosszú, szőke haja van, rich bitch és spanyolt tanul. – Ez aztán a széles körű választék! Annyit szőke, kurvát ismerek a sulinkban, hogy meg se lehetne számolni. De a főkolompos egy osztályba jár velem. A ruháit elnézve és a hencegéseit hallva, tuti, gazdag a picsa. Ezek szerint Nathaniel is...? Belőle aztán ki nem néztem volna. Meg is feledkeztem a kárörvendő táncomról. Én megmondtam, hogy az a rohadt szerelem nem tart örökké, főleg, ha Valentin napon jönnek össze! Már megint igazam volt, és ez most... szar érzés. Hisz mégis csak milyen lelkes volt, amikor utoljára találkoztunk. Jó, a szemembe mondta, hogy kinyalhatom, de ettől eltekintve nem vagyok boldog a hírtől, hogy eljött az ő boldogan élünk, míg meg nem halunk komplementere. Magyarán az a retkes szakítás. – Nem árulja el a nevét, hogy milyen szakra jár vagy, hogy hány éves!
- Ennyire utál téged? – Bunkóság, ha csípőből nemet mondok a kérésére? Mert bizony nemet fogok válaszolni, mert semmi kedvem sincsen más emberek problémáit a nyakamba venni, és orvosolni őket. Ez a helyzet viszont a többinél is jobban idegesített, hisz egy pasi miatt történt. Mindketten tizenhét éves, az érett fogalomhoz közel álló nők vagyunk, legyen már más témánk a hülye hímeken kívül! Szerelem? Hah, kinek kell az?! Megmutatom a világnak, hogy nem minden tini lány felajzott kis szuka! Esküszöm, miután leérettségiztem elmegyek és a diakonissza leszek, szüzességi fogadalmat teszek és úgy is fogok meghalni, olyan tisztán, ahogy a világra jöttem! Leszarom, hogy nem segítettem hozzá a világot a fajfenntartáshoz. Szerintem egy minimális szinten mindenképpen betéptem, normális embernek vagy fantáziátlan hülyéknek ilyenek nem jutnak az eszébe. – Nekem dolgom van, szóval most hagyom, hogy egyedül hajtsd végre az önmarcangoló rituálédat. Ha bármi baj ér, én előre szólók, hogy még csak nem is hallottam az esetről.
- Kinyalhatod. – Ezt a mondatot követően kinyomtam a hívást és azzal a lendülettel el is terültem a padon. Vissza kéne mennem a tornaterembe, hisz nemsokára én következem. De nehezemre esett mosolyogni, hisz kétségek között gyötrődött a szívem, a gondolataim pedig újra és újra visszatértek anyához és a húgomhoz. Ez az egész túl bonyolult, és komplikált ahhoz, hogy egyedül megtudjam oldani. Nigel – nek kisebb gondja is nagyobb, mint ez az egész. A család is fontos, de a jövője véleményem szerint elsőbbséget élvezett. Őt ezzel most nem szabadott zavarnom.
Csak lehunyt szemekkel feküdtem és még akkor sem nyitottam fel őket, amikor hallottam, ahogy az ajtó kinyitódik, ezzel beeresztve az öltözőbe unokatestvérem és Viktor hangját. Csak egy részletet kaptam el máris halvány mosolyra húzódtak az ajkaim. Ismertem a számot, de csak is egy AMV – ből. Hogy te vagy a jel... hogy minden most kezdődik el... Itt tartott a dal, amikor az ajtó becsukódott, ezzel megszűntetve a kettejük hangjának csodás melódiáját.
- Riko? – A hang nem tartozott a baráti körömhöz, de még csak az utálóimhoz se. Mivel az osztályomba járó lányok többségével nem igen beszéltem, így váratlanul ért Peggy jelenléte. Beszéltünk mi már valaha? Nem hiszem, arra talán emlékeznék. Lassan elemeltem a szemem elől a kezemet és kifejezéstelenül bámultam a lányt. Ő ugyancsak így engem. Ez a beszélgetés jelenleg nem haladt se jobbra se balra. Ilyen, amikor az ember egy teljesen új emberrel készül megismerkedni? Vagyis... egy osztályba járunk lassan hét hónapja, de még így se tudtam megkedvelni vagy megutálni. Ő írta a suli újságot és bár voltak cikkei, amik nem tetszettek mégsem ragadt meg a fejemben.
- Mhm... – Néztem elgondolkozva a lányra. Vajon akarhat tőlem valamit, vagy egyszerűen csak idefújta a szél? Nem tudtam eldönteni, ez pedig felettébb felkeltette az érdeklődésemet. – Szeretnél valamit?
Hosszú ideig úgy tűnt, hogy nem fog megszólalni. Az a fajta csend telepedett közénk, amit jobb volt nem megtörni, mert akkor a helyzet csak még kínosabb fordulatot vett volna. De a tekintete fokozatosan tört meg, ezek szerint ő sokkal rosszabbul viselte a csöndet, mint én. Ohó, ha én nem akarok megszólalni, akkor rekordot tudok dönteni! Mert engem senki se tud rászedni arra, hogy olyat tegyek, ami az ellenemre van. Őszintén, ez a beszélgetés kezdett abba a körbe tartozni. Felőlem álldogálhat egymagában, kifejezéstelen tekintet keretében, csak az ne legyen a közvetlen közelemben.
- Én... – Kezdte furcsán, rekedtes hangon, ami a következő pillanatban elcsuklott. Felvont szemöldökkel vettem tudomásul, hogy annyira zavarban volt, hogy összevissza makogott, érhetetlen ragokat helyezett szavak után, sőt semminek se volt egy fikarcnyi értelme se. Nem hasonlított a bátor, akaratos, mindenre elszánt suli újságos csajra, aki bármire hajlandó információ fejében. Lassan felültem, most már biztos, hogy akart tőlem valamit. A szemei idegesen mozognak ide – oda, egy pillanatra se állt le. Mi a...? Rohamot fog kapni, esetleg elájul? Nem vagyok az a különösebben szívbajos csaj, kivéve, ha darázsról van szó. Amikor utoljára szerencsém volt közelebbről is megismerkedni egyel, akkor kifogtam egy kifejezetten szerencsétlen és ostoba példányt, aki úgy gondolta, hogy inkább megdöglik, annak fejében, hogy fájdalmat okoz vele. Szerintem a haláltusája közben elégedetten vigyorgott látva, hogy a lábam a kétszeresére dagadt és még ráállni is képtelen voltam. Megérdemelte a halált. Rusnya, haszontalan, hülye dögök. Utálom mindegyiket!
Mivel (remélhetőleg) a helyiségben egy fekete – sárga csíkos ellenség se tartózkodott, így minden figyelmemet a falfehér lányra fordítottam. A szemeim kidülledtek, a szemöldökömet pedig összeráncoltam. Mit akar tőlem? Most már kezdett rohadtul érdekelni. Értenem kéne a testbeszédet? Mert furcsa hangokon kívül nem igen adott ki értelmet magából. Viszont beharapta az alsó ajkát, szemei pedig egészen kétségbeejtően csillogtak. Végigpásztázott tetőtől – talpig, mire elfintorodtam és hasonlóan cselekedtem. Semmi extra nincs a kinézetemben vagy a ruhámban... Egyszerű, kopott farmergatya, egy pántos, fekete fölső és pulcsinak avanzsálódott, kockás ing, amihez egy sportcipőt társítottam. Hajam azt a benyomást keltette, hogy elkezdtem egy kontyot megcsinálni, de meguntam, így félbehagytam. Smink? Az nem igen volt rajtam, kivéve azt, amit Sue rám kent.
Már épp megszólalt volna, emberi hangon, amikor az ajtó kivágódott én meg azzal a lendülettel mutattam be, annak, akárki is legyen az, aki benyitott. AZ én estesemben a rosszkedvű, összehúzott szemű Kyle. Ennek is mi baja lett hirtelen? Nekem nagyon úgy tűnt, hogy egész este valami részeges boldogság lengte körbe. Őméltósága talán elszakadt a barátnőjétől és azt jött ellenőrizni, hogy nem kavarok – e egy csajjal?
- Cica, ketten keresnek és melegen ajánlom, hogy ne a szépséged, hanem a hangod miatt. – Közölte, mire nekem szabályos kérdőjel jelent meg a fejem fölött. Miért, létezik szabálytalan is? Haha, de vicces lettem hirtelen. Hagyjuk, a lényeg annyi, hogy nem vágom, miért szakadt ki a mámorító boldogságból és lépett be a mérgező, általam sugárzott légtérbe. Mai felfogással és szemlélettel nézve Kyle most egy randin volt a potenciális barátnő jelöltjével. Ráadásul ezen a gagyi koncerten, amin bár jó hangú fiatalok léptek fel, de azért na. Magamhoz is lenne egy rohadt kérdésem... Miért vágom saját magam alatt a fát?! Különben is, miért vagyok ilyen kotnyeles? Mániámmá vált a családtagjaim és a közeli barátaim szerelmi életébe bemászni? Anya, Nigel, Tina, a húgom és még Kyle is? Le kell állítanom magam. Bár az is igaz, hogy egyáltalán nem könnyítettem meg a családtagjaim életét. Sőt! Azt hiszem öregedtek miattam minimum húsz évet. Apa magasról leszarta, hogy kivel kavarok és kivel nem, anya néha úgy tett mintha érdekelné, ilyenkor átment feddőbe és ott volt a bátyám, akinek azt hiszem a legtöbb galibát okoztam. Ő tényleg féltett és a legszívesebben harminc éves koromig bezárt volna egy kastélyba, mint aranyhajat. Nem voltam és még most se vagyok olyan könnyű eset. A húgom meg... na őt hagyjuk. Észrevétlenül alakítja a háttérben a szálakat és csak akkor jut el ez a tudatunkig, amikor már elérte a célját.
- Te meg kikről beszélsz? – Ráncoltam össze bosszúsan a szemöldökömet, mert nem tetszett a tekintete. Hogy is mondjam... amikor a szemeibe néztem, akkor úgy éreztem, mintha kereszttűzben állnék egy harcban. Nem nagyon érdekelte volna, ha engem is eltipor csak, hogy legyőzze a másikat. Villanások, szempillantás alatt történtek, én pedig magamat is meglepve könnyű szerrel hárítottam. Kezdett rólam lepattanni mások dühe. Igazából akkor kellett volna megtartanom az akaraterőmet, amikor jogtalan másik dühe, de nem bírom visszafogni magam. A kezeim ökölbeszorultak, szinte azonnal megéreztem a vele járó fájdalmat. Sok pofont adtam már ezekkel a kezekkel, és most mégis milyen könnyen tönkretettem őket. Lehet, hogy pár hét múlva már nem fogom érezni a kínt, viszont a vele járó hegek egy örök életre emlékeztetni fognak arra a napra. Sohasem fog begyógyulni, ez pedig már most égeti a tenyerem. Egyelőre kötés fedi, eltakarva mások kíváncsi szeme elől, de egyszer le kell vennem.
- Szomszédlány! – Stenly szinte fellökte a férfit, de nem azért, mert olyan hevesen sietett be. Az csak mellékes indok volt. Az alattunk lévő szinten lakó úgy gondolta Kyle nagyon rossz helyen áll, így nemes egyszerűséggel arrébb taszította, arcáról viszont nem tűnt el az a furcsa mosoly. A szemei is csillogtak, a kelleténél kicsit jobban. Ezer százalék, hogy van egy kis alkohol a férfiban. Az ő biztonsága érdekében ajánlom, hogy ne rendezzen semmilyen jelenetet se. – Kösz, hogy meghívtál! Szarrá untam az agyam a kocsmában. – Bingó. – A zene viszont fos, nincs valami metálosabb vagy rockosabb?
- Csak magyar számokat fognak ÉNEKELNI ma este. – Világosítottam fel elkerekedett szemekkel. Ennek tényleg nem tűnt fel, hogy valaki áll a színpadon, a kezében egy mikrofonnal? Jézusom, mit ivott ez és mennyit? Van egy olyan erős gyanúm, hogy emiatt még bajba fogok keveredni a mai nap folyamán. Viszont a szekrényt, na azt nem fogom kifizetni, bánom is én, hogy Stenly káromkodva elkezdte szétverni! A másik... ami miatt aggódtam, az az volt, hogy Peggy visszanyerte a természetes arcszínét ugyan, de földbegyökerezett lábakkal figyelte a férfi dührohamát. Ez egészen addig ment így, amíg Árián be nem futott. Bocsánatot kért a földre lökött férfitól és igyekezett lenyugtatni a dühöngő férfit. Neki egész hamar sikerült ez a lehetetlennek tűnő feladat. Ez a férfi egy kész angyal, biztos rendelkezik valami különleges képességgel! Remélem, felruház isteni képességeivel, hogy ne menjek neki a kémiatanáromnak. Hisz angyali türelem kell ahhoz a köcsöghöz.
- Jól vagy? – Kérdezte Peggy az én drága „bátyámtól”, akinek ebben a szent percben legszívesebben betörtem volna az orrát. Nem tehettem róla, teljesen jogtalanul lett dühös rám! Van ilyen, nem lehet mindenki szemében szerethető. Máris ellent mondtam magamnak, mert az igazság az, hogy imádtam a férfit és örültem, hogy megismerhettem. Ritkán futok bele ilyen emberekbe... egyszer ő is volt középiskolás, aminek már az elgondolása is felfájással jár... szóval inkább hanyagolom az ehhez hasonló képeket és a lényegre koncentrálok. Kyle már hat éve leérettségizett és pontosan ennyi év körkülönbség van köztünk. Igazándiból érződnek az évek, amelyek elválasztanak minket, csak nem negatív értelemben. Totálisan pozitív hatást gyakorol rám. Ez az egész mizéria egy nagy hülyeség. Nagyon jól elvagyok a férfival, példát statuál és vigyáz rám. Számíthatok rá és tényleg olyan ez az egész, mintha kaptam volna még egy testvért.
- Persze. – Morogta válaszként a férfi, amitől egy pillanatra megfeledkeztem magamról és elmosolyodtam. Nem fogja megjátszani magát mások kedvéért, ritkán látom felszabadultnak és boldognak, de amikor ez megtörténik, akkor szinte sugárzik. Szeretem, amikor nevet. Mert biztosra tudom, hogy őszinte. Ha egy valamit megtanultam az elmúlt pár hónap alatt róla, az az, hogy hozzá bármikor fordulhatok őszinte véleményért. A kezemet nyújtottam neki, mire gyanakvó tekintet kíséretében megragadta. Mintha képes lennék visszalökni... bár.... ez nem is olyan rossz ötlet! Nem, semmi ilyesmit nem fogok csinálni! Jó kislány leszek, hogy bízni tudjon bennem. Nos, amikor rászorított a kezemre és elkezdtem felhúzni, akkor rádöbbentem, hogy sokkal nehezebb, mint én. Az izmaim pedig nem voltak olyan erősek, hogy egyedül elboldoguljon egy életerős, egészséges és tettre kész rendőrrel. Még szerencse, hogy ezt ő is belátta és a munka 70% - át átvette magára.
- Miért vagy ilyen magas? – Ráncoltam egyből a szemöldökömet, amikor fölém tornyosult. Kérdésemre unottan pillantott rám, látszólag utált erre válaszolni. De komolyan, ha húsz centi különbség nem volt köztünk, akkor egy se! – Hé, a szemedre is van kifogásod vagy elfogadod, hogy vörös és kék színűek?
- Színvak vagy, cica. – Engedte el a kezemet, ami eddig fel sem tűnt. A válasza viszont nagyon nem tetszett. Tuti vörös, efelől nincsenek kétségeim. – Ez egyszerű heterokrómia. Semmi varázslat nincs benne. A szemem pedig ugyanolyan barna, mint anyának és apának.
Belegrimaszoltam a mondandójába, hisz a halál fogja elhinni, hogy barna a szeme.
- Ezzel az arccal olyan vagy, mint egy hörcsög. – EGY HÖRCSÖG?! Ez mégis mit akar jelenteni? – Most meg, mint egy hal.
- Úgy látom, nagyon jól szórakozol. – Ez a gyerek... nem tudtam eldönteni, hogy utáljam vagy bírjam. Annyira lehetetlen és kiszámíthatatlan volt.
- Na, végre valamit jól látsz! – Csettintett tettetett elismeréssel a hangjában. Valószínűleg megláthatta a duzzogó arcomat, mert óvatos mosolyra húzta a száját. – Akkor is igazam van, ha tetszik neked, ha nem. Lehet, hogy az emberek megbámulnak egyszer – kétszer, de semmi különleges sincs a kinézetemben. A hajam szőke, heterokrómiám van: az egyik szemem barna a másik kék. Csak egy bizonyos fényben látszik vörösnek. Te is zöld szemű vagy, csak a hajad és a bőrszíned miatt türkiznek tűnik.
Válasz nélkül hagytam a megjegyzését, indultam volna már vissza a tornaterembe, amikor eszembe jutott Peggy. Ő csak meredten nézett, nagyon úgy tűnt, hogy megszólalni nem igen fog. Ha ő nem lép, akkor engem hidegen hagy ez az egész.
- Hány pontot kapott az unokatesónk? – Ugrottam Nigel hátára vidáman, igyekezve elterelni a gondolatait. Ahogy közelítettem felé elég magányosnak tűnt, arról nem is beszélve, hogy mélyen a gondolataiba merült. Lehet, valami bántja. Vajon elmondaná nekem, ha rákérdeznék?
- Tizennyolc. Nem tudom, mi baja van a majdnem apósodnak, de úgy tűnik, mindenkiben a hibát keresi, ki akarja élni a dühét valakin. Egy pozitívumot se mondott eddig senkire se, de a hangja nem csend rosszindulatúan. Betti mégis majdnem fejen dobta a mikrofonnal, amikor közölte, hogy egyszer elpróbált vacak a számuk, ami egy hamis és érzelemmentes szerelemről szól, ráadásul még a hangjuk sem passzolt egymáshoz. – És még csodálkozik, hogy utálom. Belegondolni is rémes, ez az alak akár még az apósom is lehetett volna, ha úgy alakulnak köztünk a dolgok a fiúval! Bleh, elcseszte volna az egész életemet. Ebben biztos vagyok. Jézusom, akármennyire is haragszom most Ian – ra, elkezdtem sajnálni, amiért Werner Leo lesz az apósa. Szerintem nem gondolta alaposan végig ezt az egész „Kérjük meg Werner Nicole kezét” dolgot. Basszus! Ha ezt Rachel megtudja, akkor bele se merek gondolni, hogy milyen jelenetet rendez. – Mindjárt te jössz, nem?
- Ja, Chloe magánszáma után téphetek fel a színpadra mindenki előtt leégetni magam. – Ebben a pillanatban kezdett énekelni a lány, én pedig mozdulatlanná dermedtem ott, ahol voltam. Speciále a bátyám hátán. Eleinte azt hittem, hogy ő is úgy jár majd, mint Iris, de tévednem kellett. Annyira azonosult az általa választott számmal, hogy az ember simán elhihette, hogy mindezek az énekes érzései. Holnap már mindent bánok... A fájdalom ott ült a szemében, a lábait lógatta, de próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt az észrevételemet. Helyette a lány testvéreit kerestem, de a látványtól teljesen összezavarodtam. Armin tüntetően elfordította a fejét, arca komoly és feszült volt, míg öccséé szomorú és keserves. Ezek hárman titkolnak valamit. Tudatosult bennem, a felismeréstől pedig összerezzentem. Ki gondolta volna, hogy az ikreknek is van egy múltjuk, amit el szeretnének titkolni? Vajon Sue tudja? Mintha csak a kérdésemre válaszolt volna kérdő tekintetével megkeresett engem. Ezek szerint halott ügy, még Armin sem mesélt erről. Tényleg valami komoly dologról lehet szó.
Lassan lecsúsztam a bátyám hátáról, majd mellé sétálva a pulcsija ujját kezdtem el húzogatni, ezzel jelezve, hogy figyeljen rám. Amikor végre valahára hajlandó volt rám figyelni, akkor még jobban megrántottam a pulcsiját, hogy közelebb hajoljon hozzám.
- Nem gondolod, hogy Armin – ék furán viselkednek? – Szemeivel megkereste az említett személyeket, Sue szinte belemászott barátja aurájába és ijesztően közelről vizslatta, összehúzott szemekkel. Mintha erről tudomást se venne a fiú, továbbra is komoran meredt maga elé, leplezve az idegességét.
- Te meg a nyomi barátnőd smároltok velük, szóval jobban ismeritek őket, mint én. Csak annyit látok, hogy a bohóc szomorú, a kocka pedig emberien komoly. – Akár meg is sértődhettem volna az első mondatán, hisz egy ideje már nem is.... smároltunk. Jesszus, de utálom ezt a szót használni. Csókolóztunk, nyalakodtunk, puszilkodtunk, bármi csak ne smár! Dühöngve figyeltem Chloe – t, aki a dal abbahagyta után, lehunyta a szemeit és pár másodperc erejéig csöndben összeszedte a gondolatait. Csak miután visszatért lélekben is a színpadra, utána állt neki a zsűri kivesézni a produkciót. Nem kételkedtem abban, hogy magas pontszámot fog kapni. Nem is csalódtam akkorát. Az ének tanár le volt nyűgözve, határozottan kijelentette, hogy sok hasonlóságot lát a bátyja és közte, valamit olyan tisztán és érzelmesen adta vissza a dalt, hogy még ő is elérzékenyült egy pillanatra. A lány csak halkan megköszönte, utána tovább hallgatta az igazgató dicshimnuszát. A koca még meg is kérte, hogy iratkozzon be a mi sulinkba, mire Chloe arca ijesztően fehérre színeződött. Sohasem gondoltam bele, hogy miért nem jár ide, sőt Sue elmondása alapján a Black Stones – ba se. Talán magántanuló vagy kollégista valami másik városban? Annyi biztos volt, hogy a lány nem hagyta, hogy a szerep játssza őt. Lehetséges, hogy egy teljesen új ember bőrébe bújt. Vagy az is lehet, hogy... ahogy néztem... arra a következtetésre jutottam, hogy őt összemosták a testvéreiből. A kinézete mindenki szemében Armin – t idézték, a tökéletes hangjáról már nem is beszélve. Nyitott, barátságos, a saját neméhez vonzódik, vidám és optimista. Ki ez, ha nem Alexy? Hogy nem vettem ezt észre eddig? A szemeiben lapuló magányt és fájdalmat?
- A feje tetejére fordult a világ? Erik edző négy pontot adott, de Werner tanár úr maxot? – És így lett az összesített eredmény tizenkilenc pont. Attól kapott a lány levonást, akitől az ember a legkevésbé se várta volna. Ő eddig mindenkinek öt pontot adott kivétel nélkül. – Egy kalappal húgi.
- Köszi. – Öleltem meg gyorsan, gondoltam erre még szükségem lehet a színpadon. Ahogy mindenkit ellöktem az utamból, úgy találtam magam szembe Tony – val. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, mikor megláttam széles és magabiztos mosolyát. Érthetetlen szavakat suttogott, amit a zajtól nem értettem, a szájról pedig képtelen voltam leolvasni. Azt hiszem ez így volt jól.
Hagytam magamnak egy szusszanásnyi időt, ez alatt a mikrofont szorító kezemet bámultam.
- Messze a város, ahol születtem.... – Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a kémiatanár szemei a kezdő sorok hallatán összeszűkültek. Ahogy Kyle neheztelő pillantása, ez is lepattant rólam. Miért hiszi azt, hogy hatással ehet rám? Az csak egy egyszeri eset volt. Viszont most itt állok a színpadon és szívemet és lelkemet is beleadom ebbe a számba. Mert minden sorát komolyan gondoltam. Még egy éve sincs, hogy elköltöztem, mégis visszasírom azokat az időket. Egyik helyet sem könnyű elviselni számomra, mindenhol fenn áll a veszély, hogy rohamot kapok az emlékektől. Az „eset” után még ott éltem még három hónapig, szinte némaságba burkolózva, mégse történt semmi említésre méltó. Ebben a városban pedig, ahol a teste nyugszik és a családja lakik... Több kárt tettem magamban, mint eddig bármikor az elmúlt tizenhét év folyamán. Hatalmas fájdalom nehezedett a mellkasomra, most, hogy a halott barátomra gondoltam. De egyben úgy is éreztem, mintha itt lenne mellettem és engem nézne. Amikor ahhoz a sorhoz értem, hogy „ha kell, válassz másik csillagot..”, akkor a velem szemben ülő kémiatanár szemei rémülten kerekedtek el és feltehetőleg rosszul vett levegőt, mert köhögni kezdett. Összezavart, hogy nem ő volt az egyetlen, aki furán reagált erre a sorra. A bátyám leesett álla, Tony űzött, szinte rémült tekintete, Tina elborzadása, Kyle hitetlen és megrökönyödött arca... valamint a legjobb barátnőm zokogása... minden volt, csak érthető nem.
- Mr. Werner, jól érzi magát? – Tudakolta aggodalmas arckifejezés közepette az igazgatónő, amikor abba hagytam az éneklést. Miután a férfi megnyugtatta az állapota felől, bezsebeltem egy kedvesnek nem mondható pillantást. De jó... most már ezért is én vagyok a felelős? Mi lesz, ha szívrohamot kap, börtönbe zárat?
- Kivételesen szeretném én kezdeni az értékelést. – Fojtotta bele a szót az énektanárba Mr. Werner, mire rosszat sejtve összeráncoltam a szemöldökömet. Lehet, hogy elsőként akar mindenki füle hallatára megalázni! Ha ez így lesz, akkor esküszöm, hozzá vágom a mikrofont, nem érdekel, hogy a tanárom! – A dalválasztással kapcsolatban... köszönöm. Igazán jót tett a lelkemnek. Tudom, vannak ellentétek kettőnk között, egyikünk se kedveli a másikat, sőt, én kifejezetten utállak.
- Az érzés kölcsönös... – Morogtam az orrom alatt, miközben éreztem, hogy az össze vart sebek lüktetni kezdenek a kötés alatt. Igyekeztem elnyomni az érzést, de nem igen sikerült. Az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy a szemem sarkából megpillantottam, ahogy Nigel és Kyle beszélgetnek. A bátyám egészen komoly volt, míg a másikjuk hitetlen arccal megrázta a fejét. Ritkán láttam őket beszélgetni, rohadt kíváncsi vagyok, hogy miről lehetett szó. Hm.. és tetszik Kyle felsője, ha hazaértünk talán lenyúlom. Kettejüknek hála lemaradtam a sátán mondandójának a feléről. Biztos nem lehetett olyan lényeges, de mivel egészen elérzékenyült az arca már bántam, sőt szidtam azt a két majmot.
- ... Most már belátom, hogy tényleg szerettétek egymást a fiammal. – Mi?! Erre a mondatra sebesen felkaptam a fejem és megfeledkeztem mindenféle más gondolatról. Ez az alak... izé... a majdnem apósom, ahogy Nigel mondaná... elismerte, hogy nem csak kihasználtam a fiát, hanem valós érzéseket tápláltam iránta? Öhhh.... Egy másik univerzumba csöppentem, egy párhuzamos világba? Még mindig döbbenten pislogtam, amikor megadta a max pontszámot, és már épp készültem volna megköszönni, amikor az igazgató villanó tekintetével találtam magam szembe. Úgy néz ki, valamiért nagyon fontos lett neki ez a férfi... Elkezdett rajongani érte, csak mert utál engem? El kell, hogy szomorítsalak koca, júniusban még sugárzó boldogságban éltek Kyle édesanyjával. Az alatt a négy év alatt beláthattam a családjuk életébe és őszintén meglepődtem rajta, hogy milyen kellemes ott minden. A barátomnak volt egy apja, egy anyja, akiket tényleg érdekelt, hogy mi van a gyerekeikkel. Ilyen gondolatokkal a fejemben hallgattam végig a litániát és a szidást, amit kaptam. Valahogy már nem tudott annyira meghatni a nyanya rikácsolása, hisz semmi újjal nem kecsegtetett. Azt adta vissza nekem, amit adtam. Ő a világ legrosszabb zsűrije, az érzelmei és az irántam táplált ellenszenve megváltoztatja az ésszerű bíráskodásban. Ha még alá tudná támasztani a döntését, de ő még erre se volt képes. Mindegy, nem érdekelt, kaptam tizenhét pontot, ez nekem bőven elég.
Amikor lementem a színpadról, akkor szembe találtam magam a még mindig hullasápadt Antony – val. Megálltam, de nem nézett rám, direkt kerülte a tekintetemet, a vállam felett egy pontra szegezte a szemeit, mintha csak valami nagyon érdekeset talált volna. Én is megfordultam, de csak az üres színpad képe köszöntött vissza, ami csak a fiúra várt. Nem értettem az emberek reakcióját, sőt még a kémiatanárét se. Semmi mocskolódó megjegyzés vagy hiba. Inkább megráztam a fejemet és kicsit megpofoztam az arcom, hogy észhez térjek. Lassan visszasétáltam a bátyámékhoz, pedig egy pillanatra tényleg elgondolkoztam azon, hogy odamegyek a barátnőmhöz és megkérdezem mi ütött mindenkibe. De őt éppen a barátja vigasztalta hihetetlenül aggodalmaskodó arckifejezés kíséretében. Nagyon cuki is tudsz lenni Armin. Alexy pedig pont engem nézett, azokkal az átható, színezett kontaktlencsés szemeivel. Egyszer megnézném, milyen szép kékek is igazándiból.
- Sosem tudok kiigazodni a csajodon. – Lépett mellém Castiel és Lysander, az előbbi pedig összeráncolt szemöldökkel figyelte a sírástól rázkódó vállat. Ezek szerint rájuk semmi mélyebb hatást nem gyakorolt az énekem ennek örülök.
- Azt hiszed, ezzel egyedül vagy így? – Horkantottam, jelezve a véleményem az egészről. Ennyit arról, hogy tíz éve legjobb barátnők. Mindig változik az a lány, sehogy se tudok kiigazodni rajta. Lesz egy elérhetetlen pontja, amit magának tartogat. Miközben én a fiúkkal társalogtam a kamerák a helyükre kerültek, Tony pedig énekelni kezdett. Igazság szerint számíthattam volna arra, hogy valami ilyesmit választ. Ki ne hatódna meg attól, ha az Európát adná elő gyönyörű hangjával és meggyőző színészi tehetségével? 
- Van egy olyan érzésem, hogy nem Európát szereti ennyire. – Csak néztem a fiú arcát, a színészi tehetsége nem hagyta cserben. Tökéletes álcát hozott létre. Az érzelmek csak úgy váltakoztak az arcán, a szemei viszont nem is lehettek volna komolyabbak. Castiel megjegyzése után az ember azt hinné, hogy engem nézett, de egy teljesen másik irányba szegezte a szemeit. Leginkább annál a résznél, hogy becsüld meg őt. Ki a francnak énekel ez a gyerek?! Szinte idegbetegen kapkodtam a fejemet, de majdnem hogy semmi. Alexy vagy Lysander lehet a befutó. De mivel nem erre nézett, így csakis az ikrek másik felének szólhat ez a sor. Különben is Lys itt állt mellettem és nagyon úgy tűnt, hogy lélekben egy egész másik helyre került. Ismételten. Azt hiszem, túl sokat ábrándozik, mintha nem is evilági lenne.
Természetesen sok üdvrivalgás és taps fogadta a dal végét, ennek ellenére én csak unottan megforgattam a szemeimet. Nem vagyok süket, hallom, hogy jó, de előbb halnék meg, minthogy ezt beismerjem neki. Elég magas az egója, ne vadásszon már még több bókra!
Sue nálam kötött ki, ugyanis Armin produkciója még hátra volt. Hagytak egy szusszanásnyi időt Tony – nak, mielőtt velem duettezne. És na jó, most már komolyan pofán fogom vágni az ikreket! A dalválasztás, az előadás mód, mit titkolnak ezek előlünk?! Ki vagyok én? Mi vagyok én? Hogy tudja valaki ilyen beleéléssel elénekelni ezt a Leander Rising számot? Szinte új értelmet kapott a dal, pofán csaptak a belőle áramló érzések... életre keltek az emlékek, a fájdalom, a szenvedés és a kétségbeesés. Hálás voltam az égnek, hogy Alexy botfülű, mert, ha ő is egy ilyen számot adott volna elő, akkor egész biztos, nem bírtam volna ki anélkül, hogy számon nem kérem legalább az egyikükön. Ő is tizenkilenc pontot kapott, szinte meg sem lepődtem rajta. Nekem pedig ebben a furcsán bódult állapotban kellett énekelnem, ráadásul duetteznem. Sikerült magamra erőltetnem a szerepemet és rendesen előadnom azt a hülye dalt. Mentálisan elfáradtam a mai este folyamán, csak arra vágytam, hogy hazamehessek és aludhassak. Kyle nagyon félreérhette a kívánságomat, ugyanis előtte még hazavitte Scarlett – et, így én kénytelen voltam Árián – al és Stenly – vel hazasétálni, Sue pedig rossz szokásához híven nem akart hazamenni. Szerintem ilyen későn már nem is igen volt busz. Választhatott, hogy a barátjánál vagy nálam alszik, és minden jel szerint rám esett a választása. Kár, hogy ebbe a férfinak több beleszólása van, mint nekem.
A lépcsőházban elköszöntem a két férfitól, majd barátnőmmel együtt lekuporogtunk az ajtó elé, tekintettel arra, hogy nem hoztam magammal kulcsot. Sue csak a szemeit meresztgette és felmérte a környéket, hisz még nem járt itt. Szerintem hosszú ideig nem változtatott volna ezen az álláson Kyle, de egyszer mindennek eljön a vége.
- Ez mit keres itt? – Intett a fejével Sue felé, amikor fél órával később hajlandó volt hazajönni. Az idegeim már így is ki voltak feszítve egy húrra, de ennek a gyereknek sikerül még jobban felbosszantania. Most már biztos, hogy elcsóróm a pólóját, csak kerüljön a kezeim közé! Fortyogtam magamban az arcát tanulmányozva. Próbáltam a szemeimmel hadüzenetet küldeni, de ezek szerint nem ment át a hír.
- Ennél értelmesebb kérdésed nincsen? – Elkaptam az egyik karját és anélkül, hogy megkérdeztem volna, hogy felhúz – e magamat segítettem talpra. Igazság szerint még csak egy bosszús pillantást se küldött felém, mintha egészen kisimult lenne. Még mindig a karját fogtam, egészen közel álltam hozzá, így megéreztem a határozottan nem hozzá tartozó illatot. Ez női parfüm, ráadásul már ismerem is... Scarlett. Szóval azért volt képe megvárakoztatni, hogy a csajával enyelegjen? Vagy bánom is én milyen kapcsolat van köztük! – Nem egyértelmű? Itt szeretne maradni éjszakára.
- Erről nem kellett volna megkérdezned engem is? – Mikor meglátta a tekintetemet elhúzta a száját és inkább a zár kinyitására koncentrált. – Aludhat a lábtörlőn.
Nem tetszett a válasz, amit adott. Legalább egy kis tisztelettel legyen a barátaim iránt! Én se beszélek lekezelően azzal a hülye Scott –al vagy mi a neve a legjobb haverjának. Scarlett pedig kivívta maga ellen a sorsot, vagyis engem! Ezzel a gondolattal álltam be az ajtóba, amitől igencsak meglepődött. Nem hagytam, hogy elsőként menjen be. Elszántan meredtem a szemeibe, mire szemöldöke szinte a plafonig ugrott. A háta mögött Sue akkorát sóhajtott, hogy szerintem a legfelső emeleten is meghallották, kezdtem sajnálni a lányt. Ő is feltápászkodott, majd a cuccával együtt a lépcsőhöz sétált. A tekintete egészen kifürkészhetetlen volt.
- Akkor már inkább megyek a pasimhoz.
- Kurva gyorsan vidd el, késő van, bármi baja történhet! – Utasítottam a férfit, aki már épp válaszra nyitotta a száját, de én egyszerűen becsaptam az orra előtt az ajtót, majd kulcsra zártam. Amit tettem azt a legnagyobb jóindulattal se lehet kérésnek nevezni, sokkal de inkább utasításnak. Ha szép szóval nem megy, akkor bekeményítek.
- Te most komolyan kizártál a saját lakásomból? – Csendült hitetlenkedő hangja, mire rávágtam, hogy igen. Annak tudatában, hogy mi történt velem, amikor Sue – tól mentem haza... nem akarom, hogy ez vele is előforduljon. Kyle megtudja védeni, rendőr. – Utállak.
- Tudom, hogy a szíved mélyén szeretsz. – Csiripelte elbűvölő hangon a lány, mire nem is vártam mást a férfitól, mint egy semleges „nem, én tényleg utállak” – ot. Egészen addig ott álltam az ajtóban, amíg a lépéseik zaja távolodni kezdett. Kinyitottam az ajtót, hogy majd Kyle betudjon jönni, utána elmentem lezuhanyozni. Azt hiszem egyéni rekordot döntöttem, nem álltam fél óráig a zuhanyzóban, már csak a vízszámla miatt se. Mivel semmit sem fizetek a férfinak, így elvárható, hogy ne pazaroljak. Miután alváshoz készen álltam, nem az ágyat startoltam meg, hanem a teraszt. Kezemben a mobilommal és egy fülhallgatóval. Szükségem volt egy kis csendre és magányra, a zene egyedüli társaságában. Ehhez mi is lenne tökéletesebb, mint egy kis Whitney Houston – When You Belive? A táj valamennyire elcsendesült, leszámítva a szomszéd teraszról átszűrődő hortyogást és a rádió halk sercegését. Lehet, veszek neki egy újat búcsúajándékként. Megszínesítette a napjaimat, akármennyire is utáltam. Még az is lehet, hogy Stenly Sebastian – al ütötte ki magát, aztán eszébe jutott, hogy elhívtam. Néha – néha elment egy autó, de azon kívül tényleg csak a rádió zavarta meg a csendet. Azt is sikerült elnyomnom Whitney hangjával. A korlátra támaszkodva bámultam a sötét várost, a távolban feltűnő fényeket és, hogy az emberek csak most kezdenek el igazán élni. Én a legszívesebben lehúztam volna a rolót és holnap délig ki se dugtam volna a fejemet. Nem akartam anyával találkozni. Már az is felcseszte az agyamat, ha csak a nőre gondoltam. Kiskoromban se vitte túlzásba a nevelésemet, de akkor, azt hittem, az az alja. Erre tizenhét éves fejjel kell szembesülnöm vele, hogy milyen, amikor az embert elhanyagolják a szülei? Megértem, nekik is vannak problémáik, amik talán hatalmasabbak, mint az ő szemükben, az én gyerekes gondjaim... anya nagyon rossz színben volt. Folyton sápadt, fogyott és még el is ájult. Kórházban is volt. A gyomrom hirtelen összerándult. Mi van, ha... anya beteg? Amit nem lehet gyógyítani? Jézusom, remélem nem! Egészen idáig haragudtam rá, amikor neki segítségre, szeretetre és támogatásra lett volna szüksége! Neh, neh, neh, Istenem, kérlek ne!
- Remegsz. – Borított valaki egy pokrócot a vállamra, mire kétségbeesett szemekkel néztem fel a férfira. Beharaptam a felső ajkamat, hogy ne kezdjek el sírni. A fájdalom jó. Segít kitisztítani az elmédet. Biztos megint csak túlreagálom ezt az egészet. Mindig ezt csinálom. Túl sokat képzelek bele a helyzetbe. Anya jól van. Jól kell, hogy legyen. Győzködtem magam elszántan, de annyira kétségbeesett látványt nyújthattam, hogy Kyle esetlenül és kissé vonakodva magához húzott, majd átölelt. – Mi a baj?
- Anya... nem.. de... remélem nem! – Hadartam össze – vissza, szinte éreztem, ahogy a torkomban keletkezett csomó egyre nagyobb lesz. Lélegeznem kell... Muszáj levegőt vennem. Összefüggéstelenül helyeztem szavakat egymás mögé... – Annyira félek! Jól kell, hogy legyen...!
- Nyugodj meg és lélegezz! – Utasított rendre tevő hangon, mire még mindig remegve markoltam meg a felsőjét, fejemet pedig a mellkasának döntöttem. Egészen addig álltunk ott, amíg alább nem hagyott a remegésem. – Tehetek érted valamit?
- Megkaphatom az egyik felsőd? – Pillantottam fel rá hatalmasra nyílt szemekkel, mire le se tudta volna tagadni, hogy mennyire megdöbbent. Gyorsan elmagyaráztam neki a helyzetet, nos azt hiszem ez nem segített. Egészen kételkedő lett az arca. De végül hatalmasat sóhajtva bólintott.
- Ha ez téged boldoggá tesz.
El sem tudnád képzelni mennyire. Szükségem volt valami kézzel foghatóra. Valamire, ami nem tűnik el egyik pillanatról a másikra. Ahogy az emberi élet és a szeretet. Nagyon remélem, hogy csak túldramatizáltam ezt az egészet.
Posztolta Black&Cry
12:59
0 Hozzászólás
